Fontosnak tartjuk, hogy megtaláljuk közösségünk azon igényeit, amelyekre a gazdasági erőnkhöz mérten hatékony választ tudunk biztosítani. Rendszeres, folymatos munkával, összefogva a a környezetünk rendszerének folyamatos előrelépését szeretnénk támogatni.

 

dr. Szabó Szilvia, az apolo Gyógyszertár igazgatója és dr. Balog András, az Adai Egészségház igazgatója
EKG BERENDEZÉSEK A KÖRNYÉKBELI INTÉZMÉNYEKNEK

2020  áprilisában EKG készüléket adományoztunk a moholi Idősek Otthonának és a Péterrévei Egészségháznak, hasonlóan a korábbi évhez, amikor az adai, a moholi és a törökfalui egészségház kapott tőlünk nagyobb értékben különböző eszközöket és diagnosztikai felszerelést.

Az előző évekhez hasonlóan az idei évben is alapot különítettünk el arra, hogy különböző célokat, kezdeményezéseket támogassunk. Ennek szellemében hozzájárulunk egészségügyi intézmények, és más, rászoruló emberekkel foglalkozó létesítmények felszereléséhez, korszerűsítéséhez, de civil kezdeményezések mögé is jó szívvel felsorakozunk. Tesszük ezt elsősorban azokon a településeken, ahol az Apolo Gyógyszertárak működnek.

Az idei évben két darab, Contec 300 G típusú EKG berendezést vásároltunk. Az egyiket a Péterrévei Egészségház, a másikat pedig a moholi Idősek Otthona kapja. A készülékek 3 csatornás, 12 elvezetéses kompakt, hordozható EKG gépek, hálózatos vagy akkumulátoros üzemmóddal. Grafikus LCD kijelzővel rendelkeznek, megfelelő szoftverrel, tartozékokkal és 3 csatornás, nagy felbontású, hőpapíros nyomtatóval. Bízunk abban, hogy a támogatott intézmények munkáját érdemben tudjuk segíteni.

GYÓGYÁSZATI KIS ESZKÖZÖK A ZENTAI EGÉSZSÉGHÁZBAN ÉS A ZENTAI KÖZKÓRHÁZ GYERMEKOSZTÁLYÁNAK

2018. decemberében a Zentai Közkorház gyermekosztályának és a Zentai Egészságház részére gyógyászati kis eszközöket adományoztunk. Olyan készülékekeket biztosítottunk számukra, amelyek beszerzése hatékonyabbá tudja tenni az egészségügyi dolgozók diagnosztikai eszközkészletét és ezen keresztül hatékonyabbá a munkájukat.

– Valóban olyan dolgok érkeztek, amiket fel tudnak használni az egészségházban, úgy az általános szolgálatban, mint a mentőszolgálatban, vagy a gyermekgondozóban – hangsúlyozta Surján Gusztáv, a Zentai Egészségház igazgatója, hozzátéve, mind az orvosok mind az egészségügyi nővérek számára is hasznosak az adományozott eszközök, hiszen a minőségi betegellátást segítik majd.

A támogatásra elkülönített keretösszegből vércukorszintmérő és vérnyomásmérő készüléket, inhalátort, pulsoximetert, digitális lázmérőket és digitális mérlegeket biztosítottunk.

Az eszközöket dr. Vasas Mihály, a Zentai Közkórház igazgatója vette át dr. Szabó Szilviától, az Apolo Gyógyszertár igazgatójától.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK:

* A közésgbeli óvodások részére karácsonyi ajándékot biztosítottunk.

* A moholi és törökfalui egészségházakat inhalátorokkal, sztetoszkópos vérnyomásmérőkkel, Contour vércukorszintmérőkkel és lázmérőkkel támogattuk.

* Prevenciós csomagot juttattunk el a zentai egészségház és közkorház részére, a moholi idősek otthonánaba, az adai egészségházba és óvodákba, valamint az adai Duga Civil Szervezetnek.

* Támogattuk továbbá az adai Potisje Karate Klubot és az adai Vénus Táncklubot is.

 

Amikor a cél az öröm: az adai Čika Jova Zmaj Iskoláskor Előtti Intézmény óvódásai részére karácsonyi csomagokat készítettünk

 

 

Az utánpótlás nevelés kérdése prioritást élvez, ha a közösségünk jövőjéről van szó.